Ja igen, volt megint egy műtétem. Pár dolgot vesztettem, és sok mindent megnyertem. Többek között egy 25 centis függőleges zipzárt és egy kedves, többnyire kellemesen meleg oldaltáskát. Elsőre valahogy így reagáltam…

Gajárszky Balázs vagyok, igazi magyar és tényleg Crohn-beteg.

Történetem ide vonatkozó része 15 éves koromban kezdődött, 24 éves koromban realizálódott, és most 30. évem második felére mutatta ki igazán kegyetlen erejét. Sok minden történt 6 hónap alatt, nem is tudnám röviden leírni, és úgy nem volna értelme sem, ezért valamivel hosszabban fogom, hogy megosszam veletek az élményeket. Egy kisebb könyv kiadásán dolgozom éppen. Talán lehet majd belőle okulni, sírni és nevetni, vagy egy kiragadott szituáció szemünk elé villanása után, egy pillanatra félre nézni és együttérzéssel sóhajtani egy nagyot. Az érintettek fejében végigszaladhat a gondolat, vajon ez velem is megeshet? Ó igen, meg még durvábbak is akár. Ezért kell komolyan venni teljes mértékben az efféle nyavalyákat is. Keseregni felesleges. Mivel külön élni a betegségtől az orvosok szerint most nem lehet, ezért valahogy együtt kell kihúzni ezt a pár kellemes évtizedet ezzel a kellemetlen élettárssal.

Én a magam részéről jól vagyok, a mérget kivágták belőlem, és így a testem fejlődik, a lelkem pedig erősebb, mint valaha.

Több mindennel foglalkozom, például fodrász vagyok, és szeretek gyakran megfordulni forgatásokon, fotózásokon. A sztómás lét alatt sem kell unatkozni, mi sem tettük, fotóztunk. Nem állítom, hogy egy sztómás mindennapjait fotóztuk be, mert azt nem is lehetne túl könnyen, de néhány ehhez kötött érzést igyekeztünk belevinni. A test elfogyhat, míg az idő telik, de mi még mindig élünk.

A sztóma rózsa! Stoma is Rose! Kissé amorf, kissé szagos, de belőlem van, engem szolgál, velem létezik. Találkozni ugyan nem akartam vele soha, nem is tudtam, hogy van ilyenre mód. Igazán akkor szembesültem vele, amikor műtéti altatásból ébredeztem.

Azt hiszem mondhatom, hogy ez volt eddigi életem legdurvább élménye, és nagyon nem vágytam rá. Ám ahogy teltek a napok és újra neki tudtam ülni igazit táplálkozni, úgy az étkek színesedésével egyre kevésbé zavart a műtéti hozadék. Megbarátkoztam vele lassacskán, és persze csak hogy még személyesebb legyen, el is neveztem… 

Ja, és már nem dohányzom... állítólag rosszat tesz.

Fotó: Haintz Olivér