Történetek gyulladásos bélbetegek mindennapjaiból - Írd meg a történeted te is!

Zsiger krónikák

Ítélkeznek, mert nem tudhatják

Eredeti szöveg: Alexandra Clarke - Being Judged By Others Who Cannot 'See' My IBD / Fordította: Dóri

2018. június 14. - Zsiger krónikák

A legtöbb embernél a rokkantság egyet jelent kerekesszékkel, végtaghiánnyal, siketnémasággal vagy vaksággal. Amikor az emberek rámnéznek, egy fiatal, vékony lányt látnak, aki a sápadtságot leszámítva tökéletesen egészségesnek tűnik.

9fafb769fa16a0127364b6ada87b00af-messy-buns-messy-ponytail.jpg

Ha a főiskolán látnál, azt gondolnád, mint minden tinédzser, én is teljesen átlagos napot élek… bár nagyon messze vagyok az általad ismert átlagos tinédzsertől. Időről időre nagyon beteg vagyok, ilyenkor rohannom kell a mosdóba hasmenés miatt, vagy vergődöm a fájdalomtól, miközben próbálok az arcomra mosolyt erőltetni. Amikor a mosdóban vagyok és hallanak vagy kiszagolnak, esetleg látják, hogy nyilvános mosdóra szaladok, valószínűleg azt gondolják, hogy másnapos vagyok. Nem vagyok az. Ez számomra egy szokásos nap. Megpróbálom elfelejteni az emberek véleményét, miközben becsapom a fülke ajtaját mögöttem, és lehúzom a nadrágom, még éppen időben, hogy megszabadítsam magam a testem mérgező salakanyagától. Az emberek elfelejtik, hogy ez csak egy wc, és ezért vannak ott. Egy gyereknek sosem mondanád, hogy ne kakiljon, ha kétségbeesett. Az emberek elfelejtik, hogy ez a testem, és a saját útján működik a túlélés érdekében. Az egyetlen különbség az, hogy az én napom sokkal nehezebb lesz akkor a wc-re rohanáskor, amikor az emberek odalépnek hozzám, és azt mondják, szégyelljem magam, amiért a rokkantaknak fenntartott mosdót használom. Jogosult vagyok használni a mozgássérült parkolót is anélkül, hogy bárki elgondolkodna rajta, hogy ezt miért engedhetem meg magamnak. (A szerző Nagy-Britanniában él, és az ottani szabályok szerint jogosult - a szerk.)

Mostanában sok ember annyira ítélkezik, hogy csak próbálom lerázni magamról ezeket. Néha begörcsölök, amikor elszomorodom, hogy vajon mit gondolnak rólam amikor kijövök a nyilvános mosdóból.  Biztosan nem segít a helyzeten a jó külső megjelenésem sem, főleg mióta ombre a hajam, és rengeteg sminket viselek. Az emberek azt gondolják, hogy teljesen oké, hogy bámulnak, amikor kijövök a mosdóból. Ha még nem jöttél volna rá, nem élvezem a figyelmet.

Az egyetlen dolog, amiért kitartok, hogy tudom, nem vagyok egyedül, és a közelmúltban tudtam meg, hogy nem vagyok. A mentális egészség kihívássá válik, amikor krónikus beteg leszel. Annyira sokat kínlódsz a megküzdéssel, hogy valami olyat eszel, amit nem kéne, és az meg egy újabb fájdalmas naphoz vezet, és mindez azért, mert egy kicsit szeretted volna megkóstolni a múlt ízét. Még mindig keresem azokat az ételeket, amiket a pocakom elfogad, és feladás helyett boldognak érezhetem magam. A legrosszabb a csokoládé, és a fenébe is, hiányzik.

A legnehezebb része egy láthatatlan betegségnek, amikor az emberek azt hiszik, hogy értik min mész keresztül. „Nem kéne kimaradnod a főiskolán, mert nagyon nehéz lesz munkát találni, meg ilyenek.” Azt hiszed, nem tudom? Egy munkát már elvesztettem emiatt. Gyűlölöm, amikor az emberek azt gondolják, hogy számít a véleményük az életem rendjében – semmi közöd az életemhez! Gondold meg kétszer, mielőtt olyan dologról beszélsz, amiről semmit nem tudsz.

bullying-3096216_960_720.jpg

Ilyen dolgokat kellene kérdezniük: „Elég jól vagy ahhoz, hogy egy barát vagy családtag nélkül elhagyd a házat?” A válasz legtöbbször igen, de néha csak fekszem a kanapén és a wc-re futkosom állandóan. Az egyetlen, amiből nincs elegem: az evés, folyamatosan fogyasztanom kell valamit. Jobban érzem magam, amikor elég motivált vagyok ahhoz, hogy elsétáljak a Morrison’s-ba, mert ott kinn van a wc ajtón, hogy „Nem minden betegség látható”. Akkor el tudok menni kaját venni, hogy hazavigyem, és be tudok ugrani a helyi kávézóba kipihenni magam, és erőt gyűjteni újra a hazasétáláshoz.

Elég frusztráló ez a betegség olyasvalakinek, aki korábban imádta az atlétikát és szeretett jól lenni. Mindig is imádtam a sportokat, és bárcsak úgy tekintenének ezekre az emberekre, amilyenek valójában, és ha tudnák, hogy ez nem jelenti azt, hogy ugyanazok az emberek, akik valaha voltak. Miért kell az embereknek egy sztorit kitalálniuk a fejükben, és a véleményükkel nekimenniük egy idegennek? Engem elszomorít, hogy nem gondolnak bele, hogy min megyünk keresztül. Én egy megközelíthető ember vagyok, aki bármikor szívesen megmutatja neked az IBD kártyáját, és a radar kulcsát. Ne ítélkezz felettem – a felszín alatt egy fiatal lány arca bújik meg, aki beteg, de harcos is.

Forrás: The Mighty

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://zsigerkronikak.blog.hu/api/trackback/id/tr2114047664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása