Történetek gyulladásos bélbetegek mindennapjaiból - Írd meg a történeted te is!

Zsiger krónikák

Hogyan lettem 4 nap alatt az intenzív osztály reklámarca

Barbi újra ír

2015. augusztus 24. - Zsiger krónikák

Sziasztok Sorstársaim! Köszönöm, hogy ennyien olvastátok az előző írásomat, és győztesnek, példaképnek gondoltok, ti is sok erőt adtatok nekem ezzel. Meg is kerestetek páran, és többen is írtátok, érdekelne titeket a teljes történetem. Nos, úgy gondolom, ami volt, elmúlt, jobb nem emlékezni a rosszra, de a legfrissebb műtétsorozatom megosztom veletek, mert a hét műtétem non plus ultrája volt ez az utolsó három.

Az egész télen kezdődött, amikor is elkezdtem néha hányni, akármit is ettem. Persze, 12 év után tudom mit bírok enni és mit nem. Egyre rendszeresebb lett a rosszullét, eleinte 2 hetente, majd áprilisban szinte 3 naponta. Először azt hitték, hogy a biológiai kezelés (Humira) miatt van, majd azt, hogy kilyukadt a gyomrom. Csináltak végül passage vizsgálatot, ami szépen kimutatta, hogy béltörésem van, nem teljes bélelzáródás, de ezt meg kell műteni. Májusban bent is feküdtem 3 hetet, megvolt a műtét, de éreztem, hogy valami nem oké. 4 műtét után rutinosan érzem mikor van gond. A lábadozó időszakban a gasztrós dokim behívott, és közölte, hogy a szűkületem még bent van, csak a törés szűnt meg, persze újabb műtét várt rám, mert a sebvonalamban már sipoly is kialakult. Szerencsére csak genny jött rajta, nem széklet, bár régebben abban is volt részem. Június 11-én befeküdtem egy másik kórházba, ahol elkezdték a feltáplálásom, mert eléggé legyengültem, lefogytam, egy hónapig alig ettem.

Június 24. a nagy nap, 6 órás műtét után felvittek az intenzívre megfigyelésre, és gazdagodtam egy remek ileosztómával. Ott feküdtem már pár napja, mikor 39-40 fokos lázam lett. Gyorsan csináltak egy CT-t, ami kimutatta, hogy tályogom van. Ezekről csak emlékfoszlányaim vannak, de jobb is.

Június 30-án újra felnyitottak, akkor kiderült, hogy nem tályogom volt, csak egy hatalmas folyadékgyülem, szóval ki kellett tisztítani. Ismét az intenzíven kötöttem ki, pár nap múlva jobban is éreztem magam, mígnem egyik este furán kezdtem venni a levegőt. Elkezdtek velem valami szerkentyűt fújatni, hátha visszaáll a légzésem, de ez sajnos nem sikerült, majd közölték, el kell altatniuk. Ekkor éjjel fél 3 volt, felhívtam a mamám (a szüleimet nem akartam megijeszteni), hogy mondja meg reggel a szüleimnek, hogy elaltatnak, mert már kapkodom a levegőt. Reggel fél 7-kor raktak lélegeztetőgépre, és én még délután 1-kor  ellen lélegeztem a gépnek. Szóval még ha nem vagyok magamnál is elég makacs vagyok. Feljött pár orvos, mert ilyet még nem láttak, hogy valaki ennyi ideig ellen lélegezzen. A szüleim is megérkeztek, és a látványom borzasztó lehetett, mivel mindenhonnan cső lógott ki belőlem, nem sok jót jósoltak nekem. Mint utólag kiderült, 5 napig voltam mesterséges kómában, szívták a tüdőmről a sok trutyit, mert teljesen felvizesedett... tüdőgyulladásom volt. 5 nap után felkeltem, mint Csipkerózsika az álmából, csak nem a herceg keltett, hanem a számban egy intubáló cső. Két napra rá szerencsére kiszedték, és elkezdtem újra magamtól lélegezni, fergeteges élmény volt. Csütörtöktől vasárnapig rohamos gyógyuláson mentem keresztül, mikor is egy kedves nővér azt mondta: „4 nap alatt az intenzív reklámarca lettél, fantasztikus vagy, a legrosszabb állapotú betegből a legjobb lettél.” 

Így hétfőn már le is kerülhettem osztályra. 20 nap az intenzíven egyedül egy szobában… ezek után emberek közt lenni is elég felkavaró élmény. 2 hetet töltöttem még bent, és július 22-én megtörtént a szabad lábra helyezésem egy sztómával, és egy raklap gyógyszerrel. Egy hónap és 11 nap kőkemény túlélő próba, de itt vagyok! :)

„Röviden” ennyi az én kis történetem májustól júliusig. Akinek meg sztómája van, az szeresse, mert az életét mentette meg. Ne dugdossátok, vállaljátok fel magatok nyugodtan, mert aki emiatt elítél vagy már hallottam olyanról nem a barátod többé, az meg sem érdemli a társaságod!  Nem mondom azt, hogy én is mindig ilyen bizakodó vagyok, természetesen rettenetesen megviselt ez az időszak, néha nekem is elegem van az egészből, és felteszem a kérdést: ”Miért pont én? Miért nekem kell ezzel szenvedni?” De tudjátok ti is, hogy a felhők felett mindig süt a nap. Plusz sokan támogatnak: család, barátok, esetleg szerelem és rögtön máris könnyebb. Higgyetek, és ne zárjátok be magatok a négy fal közé! Múlt héten voltam shoppingolni a legjobb barátnőmmel (a vásárlás terápia mindig segít :) !!!)  ... és vettem egy olyan felsőt, amit már régóta nagyon szeretnék.

Ki látja mi a „hiba” a képen? :)

en1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://zsigerkronikak.blog.hu/api/trackback/id/tr997730472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása