Történetek gyulladásos bélbetegek mindennapjaiból - Írd meg a történeted te is!

Ne félj a sztómás élettől!

2015. március 21. - Zsiger krónikák

Mindenki számára ismeretes, hogy emésztésünk, mindennapi bélmozgásaink tabu témának számítanak társadalmunkban. A széklet büdös, undort kelt mindenkiből, nem beszélgetünk róla. Olyannyira nem, hogy a nők gyakran viccelődnek azzal, hogy márpedig ők „olyat” nem szoktak. Akik hosszú ideje gyulladásos bélbetegséggel élnek, vagy családjukban, ismerőseik körében előfordul a betegség, ez csak egy napi csevegési téma a sok közül, mintha arról beszélgetnének, hogy milyen frizurát csináltattak a fodrásznál, vagy melyik ruhát veszik fel az esti buliba. Néha én is megfeledkezem magamról, de gyorsan befejezem és emlékeztetem magam, hogy részletekbe menően csak egy betegtárssal érdemes ezt megvitatni.

article-2176425-1423971e000005dc-85_634x855.jpg

http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2176425/Victoria-s-OTHER-Secret-Designer-creates-world-s-lingerie-colostomy-bags-partners-off.html

 

Kisgyerekként a szüleink megtanítanak minket arra, hogy szellenteni, kiabálni az utcán, hogy „kakilni kell!” nagyon illetlen dolog. Már az óvodában, legkésőbb a kisiskolában rájönnek a gyerekek arra, hogy szégyenletes dolog „pukizni”, ha pedig óra közben kéredzkedik ki valaki WC-re, elindul a kíméletlen csúfolódás. Felnőttként ezt folytatjuk, addigra viszont már ismerjük a testünket, képesek vagyunk szabályozni a bélmozgást, de így is előfordul, hogy ha napközben jön ránk a szükség a munkahelyen, inkább hazavisszük, nyilvános illemhelyen megvárjuk, amíg a mellettünk lévő fülkék kiürülnek, majd távozáskor kínosan ügyelünk arra, hogy a szagokat véletlenül se azonosítsák velünk. Mindezek ellenére a helyzet az, hogy az egészségünk és általános közérzetünk a bélrendszer kiegyensúlyozott működésétől függ, miért is nem beszélünk róla mégis?



a_portrait_of_model_jessica_grossman_for_the_uncover_ostomy_campaign_1-682x1024.png

http://ajani.ca/blog/2009/10/10/


Amikor életemben először gyerekként hallottam a sztómáról, az első gondolatom az volt, hogy ha nálam erre kerülne sor, inkább a halált választanám. Fiatal felnőttként Crohn-beteg lettem, és kezdetben a hozzáállásom a témához nem sokat változott. Megnyugodtam, sokan vagyunk, mindenki szuper jól néz ki, egy kis hasmenés nem lehet olyan rossz, gyógyszert kapok, rendbe jövök. Szövődmények? Ugyan már! Nem kell a legrosszabbra gondolni. Eltelt néhány év, és ezeket a sorokat sztómazsákkal a hasamon írom. Inkább választanám a halált? Dehogy, nagyon buta dolog volt erre gondolni. Tudatosan készültem rá, ez nagyon-nagyon fontos. Amikor először mondta ki az orvosom, hogy elkerülhetetlen, küzdöttem a könnyeimmel, de nem tartott tovább néhány óránál. Amióta kialakították semmi sem változott, ja de mégis! A súlyos tünet, ami miatt évek óta szenvedek, gyógyulni látszik.

Miért is félünk a sztómától? Néhány dolog, amitől mindenki retteg:

„Mit fognak gondolni rólam?”

Amikor megváltozik a testünk, azt gondoljuk, hogy ez mindenki számára látható, egyértelmű, nyilvánvaló. Aki felszedett néhány kilót, azt gondolja, bárki, aki ránéz, megállapítja és elítéli emiatt. Eszébe sem jut, hogy amiről azt hiszi, hogy róla gondolnak, azt valójában saját magáról gondolja. Mit gondol majd a család? Nagyon meg fog ijedni, mert nem ismerik, amit nem ismerünk, attól félünk. A munkahelyünknek nem kell róla tudnia, ha megbarátkoztunk vele érdemes figyelni majd az arcokat, amikor rájönnek, hogy mivel is élünk, el fognak csodálkozni.
A barát barát marad, a párkapcsolatnak lehet egy próbája, de nem azért, mert ne lenne egy sztómás szerethető, inkább akkor lehet baj, ha a sztómás nem tudja elfogadni a megváltozott helyzetet. Semmi köze a szerethetőségnek ahhoz, hogy van-e a hason egy kis zsákocska vagy sem.

Nézzük meg az alábbi fotót, hát nem gyönyörű? 

article-2176425-142391bc000005dc-852_634x570.jpg

http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2176425/Victoria-s-OTHER-Secret-Designer-creates-world-s-lingerie-colostomy-bags-partners-off.html)

Persze nem leszünk ilyen gyönyörűek, illetve nem a sztómától, hanem a jó génektől. :)

„Soha többé nem fogok jókat enni!”

Az étkezés valóban megváltozik minőségileg és mennyiségileg is. Nagyon jókat lehet enni sztómával is, a betegség miatt egyébként is be kell tartanunk bizonyos szabályokat. A chilis babról sajnos én is lemondtam, de remek kulináris élvezetet nyújtanak számomra pl. azok a pirítósra kenhető házilag összeállított krémek és szószok, amikkel mostanában kísérletezem. Ha sikerül a zsákot elrejtenünk egy jól kiválasztott szettel, a minőségi étkezés miatt bombaformába kerülhetünk, és jöhetnek az ismerősöktől a „de jól nézel ki, fogyózol?” kérdések. 

 
„Lehet majd gyermekem?”

Ez a kérdés az én fejemben is gyakran megfordul, de mindig eszembe jut az alábbi kép és megnyugszom.

11042959_1107717962587592_8440812837138660567_n.png

https://www.facebook.com/crohnsandcolitisuk/

 „Sportolhatok majd?”

 Helló, lányok!

article-2710549-201eb4f900000578-0_634x847.jpg

 

http://www.dailymail.co.uk/health/article-2710549/Bodybuilder-forced-career-devastating-bowel-disease-fitness-model-colostomy-bag.html

 

Állítólag Bonaparte Napoleon is sztómás volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsigerkronikak.blog.hu/api/trackback/id/tr397288893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.